Egy nap és a vége

AUGUSZTUS 5

A mai nap egyébként maga volt a káosz. Fél kilenckor a mobilomon ébresztett a Reinhardt család, hogy jönnek a rajzokért. Ez a család kiderítette, hogy Füreden vagyok, egy hete eljöttek ide, hoztak fotókat, most utaznak haza, vinnék a képeket de még nincs kész, ráadásul hármat el is felejtettem megcsinálni. Egy szlovákiai magyar apuka két szép kislányát egy papírra rajzoltuk, pedig külön kellett volna, satöbbi. Ha látjuk, hogy valaki határozottan felénk tart, Tibivel ijedten nézünk össze, nehogy egy rajzot kérjenek, amit elfelejtettünk megcsinálni.

A délutáni eső miatt át kellett költöznöm a Kalózba, a többieknek pedig sátrat kellett felállítani és menteni a dolgokat a nedvesség elől.

Fél napon át egy leszakadt elektromos vezeték borzolta az idegeinket, egy teherautó szakíthatta el, mikor szállította a borhétre a házikókat. Ez a kábel pedig a mi gesztenyefánkról lógott le, és a székeink között tekergőzött tovább a nedves gyöngykavicsra. Később rendőrök jöttek, és elkezdték őrizni a csupasz kábelvégeket, amikben, mint utóbb kiderült, tényleg volt áram, de az áram a hatóságtól megijedt, és nem mert senkit megrázni.

Éjfélkor jött az obligát éjféli cuzi. Ez a kifejezés az olyan két-, vagy többszemélyes portrérajzot jelenti, amit akkor kell elkezdened, mikor épp indultál volna haza, és általában olyan emberek csináltatják, akik amúgy is a nehéz esetek közé tartoznak. Imre kapta a lehetőséget, mi addig Tóni sztorizását élveztük.