2009. július 20., hétfő

AZ ÉLET APRÓ ÖRÖMEI




Azt írta nekem a horoszkópom, hogy idén nyáron ne számítsak sok boldogságra, inkább elégedjek meg az élet apró örömeivel.
Máris itt van egy, nem is olyan apró öröm, egész pontosan 3200 köbcentis. Minden létező extra van benne, többek között egy olyan bőrbelső, amihez hasonlót még semmilyen autóban sem láttam, de a barátaim sem. A Platthy Zoli adta kölcsön, mert amióta totálra tört az Omega, nincs saját autóm. Most ezzel járok ki a térre.





Egy másik apró öröm, amikor egy rajz lazán és jól sikerül, annak ellenére, hogy a délutáni, laposan beeső ellenfényben, a vakítóan fehér mészkőburkolat kelltette reflexfényekkel az arcon kell megküzdeni.

Ez itt egy ilyen kép.



Este teljesen váratlanul felbukkant Pira, egy régi jó barát és vele volt Ipacs Géza is, aki kapóra jött. Egy ismerősöm borászatának az arculatát neki kéne megcsinálnia. Nagyon megörültem nekik.







És végül: az este utolsó rajza két srácról készült, akik nagyon szimpatikusak voltak és volt már egy rajzuk a kislánytól, aki lejjebb dolgozik az üzletsoron, de nem voltak elégedettek az
eredménnyel, ezért tőlünk is kaptak egyet, így megvédtük a szakma becsületét. Az alábbi képen látható a kislány rajza a srácokról, alatta pedig amit én csináltam.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése